[2011.
10.19.]
2010-2011
évi Zárszámadás
Országos sikerek már két utánpótlás korosztályban is,növekvő
taglétszám,új sportegyesület, kisebb áttörés a városi
sporttámogatásban ,bizonytalan jövő......
Júniusban befejeződött
a szezon a Tapolcai röplabda club számára ,melyet az idén
is egy igen jól sikerült szezonzáróval
zártunk Ezen alkalomból a szokásostól picit bővebb mondatokban
és számokban is értékelném az elmúlt évet,mivel ezeket
az eredményeket még soha ilyen sok nehézség árán nem
sikerült elérnünk és egyébként is hátha valakit is egy
kicsit érdekelnek a részletek...
Beszámolómat természetesen kirakat csapatunkról a lány
gyerek csapatról kezdem:
Igen jól sikerült a nyári felkészülésünk az idei szezonra.
Fiú és lány csapatunk Gyenesdiáson vett részt strandröplabda
táborba ahol az edzéseket magas színvonaláról többek között
Koch Róbi a magyar válogatott feladója gondoskodott. A
tábor annyira jól sikerült ,hogy a lányok ez után is még
folyamatosan lejártak játszani és július végén még egy
turnusban vettek részt egy újabb felkészülésen is Bagics
Bence (strandröplabdabajnok!) vezetésével.
Augusztusban aztán Tapolcán is elkezdtük a felkészülést
egy hétig napi 2-3 edzéssel,melyben délelőtt tornatermi(sportcsarnok)
délután pedig konditermi (sportház) és strandröplabdás
edzés szerepelt. Ez a felkészülés is sikeresnek volt mondható
annak ellenére, hogy néhány jelből itt már érződött, hogy
kik azok akikre igazán számítani lehet! Ilyen jel volt
például, hogy itt már nem teljes létszámban vettünk részt
a foglalkozásokon
,mert nem mindenki számára volt ez ugyanolyan fontos. De
volt aki az önköltséges foglalkozások miatt (csarnok +
konditerem 2000.-ft) csak az ingyeneset (strandröpi pálya)
vállalta nem gondolva abba ,hogy ez az edzőknek is komoly
-természetesen anyagi-áldozat is!
Elérkezett aztán a szeptember és kiderült, hogy ismét eggyel
kevesebbek lettünk pedig ez akár előbb is egyértelmű lett
volna. Majd egy idősebb korosztályú(serdülő) felkészülési
torna után ismét távozott valaki. Nagy problémát ez nem
okozott mivel minkét játékos a kevésbé jó adottságúakhoz
tartozott és véleményem szerint inkább nekik lett volna
szükségünk ránk (rendszeres mozgás) mint sem nekünk rájuk.
A háttérből azonban érezni lehetett a szülőket!? Egyedüli
problémát csak az okozott, hogy a nyáron ünnepélyesen -és
ekkor már feleslegesen-kiosztott melegítők (18000.-ft!)
ill. felszerelések csak hetek múlva kerültek vissza a szakosztályhoz
!Ezen jelek és a közelgő szezon fontossága miatt aztán
az első edzéssel egy időben szülői megbeszélésre invitáltam
minden érintetteteket ahová kb.50%-ban jöttek el. Természetesen
a hiányzók közül került ki több olyan is aki később abbahagyta
a sportot. A tapasztalat tehát, hogy amelyik szülő figyelmet
fordít ránk annak a gyerekére számíthatunk.
Az első tornákon a nálunk idősebbek (serdülő) között szerepeltünk,
így ezeken eredmény szempontjából nem is igazán szerepelhettünk
jól, de a mutatott hozzáállás mindenképpen dicsérhető volt,
ezért aztán bizakodóan vártuk a folytatást a saját korosztályunkban,ami
nem igazán sikerült fényesre. Ekkor igazán ismét a mentális
problémák okoztak fejfájást számomra, mivel jellemzővé
vált, hogy az első balul sikerült -szoros meccsen vereség
egy riválistól-mérkőzés után nem volt igazi motiváció a
további sikeres folytatásra a csapatban. (Veszprém Kupa
,Tapolca Kupa)
A Kaposvári OGYB első fordulóján pedig hiába küzdöttünk
megfelelően sajnos az igen erős csoportbeosztás végett
nem volt esélyünk a jobb folytatásra. Az ősz közepén eredményességünket
csak az befolyásolta ,hogy a tornák többségén nem tudtunk
kiállni a legerősebb összeállításban így egy igazi csere
mellett már az idén kezdők is szerepet kaptak. Mivel az
edzés látogatottság is a kívánatosnak megfelelő volt így
a Győri szünidei tornára már a teljes csapattal méltán
bíztunk a jó folytatásban. Ami aztán be is jött és innen
kezdve egy igen eredményes sorozatunk volt több első helyezés
formájában. Ezzel párhuzamosan a sikereknek negatív oldala
is volt. Egy játékosunk szó nélkül eltűnt (mintha csak
a föld nyelte volna el) és többen nem jártak megfelelő
mennyiségű edzésre! Ennek ellenére mint esélyesek vártuk
a diákolimpiai döntőt hazai környezetben. Azt a döntőt
ami akár iskolai elfogadtatásunkat is befolyásolhatta volna...
A lányok azonban nem érezték át az esemény fontosságát
és csalódásomra minden küzdelem nélkül csak a negyedik
helyen végeztek. Ekkor már bebizonyosodott ,hogy hiába
a tudás ha nincs igazi vezéregyéniségünk (kiemelkedő tudású,adottságú
és mentalitású játékos) és eredményességünk attól függ
,hogy milyen "passzban" vagyunk, tudunk -e csapatként játszani
az adott napon!
A folytatásnak és további áldozatnak innentől csak akkor
lett volna értelme , ha biztosra vesszük ,hogy lesz jövő
évi folytatás ennek a csapatnak a számára . Minden jel
arra utalt ,hogy lehet mivel csak egy gyerek jelezte
időben, hogy abbahagyja tanulmányai végett ,a többiek részére pedig
bármelyik megyei egyesülettel szemben a középiskolás
időszak alatt is szakmailag egyenrangú alternatívát
a gyerekek felkészültségének,adottságának és korának megfelelő
versenyzési
lehetőséget tudunk biztosítani (eddig is így volt!!) és
talán a több éves együtt-töltött -részünkről
nem kevés áldozattal járó munka (lásd cikk végén számadatok!!)
is jelenthet valamit!??
Így a kudarc ellenére inkább rákapcsoltunk és nem sajnáltuk
az időt energiát és természetesen a nem kevés pénzt is
amit esetleg fiatalabb csoportjaink szervezésére is fordíthattunk
volna. Ekkor megkértem az éppen csapat nélkül álló kivalló
szakembert és edzőt , a Veszprémi Holdinger Szilárdot ,hogy
ha teheti segítsen be hozzánk. Ami aztán igen jó megoldásnak
is bizonyult. Ezeknek a dolgoknak köszönhetően az időszak
ismét sikeres lett és szinte mindenhol (Szeged ,Kaposvár
,Győr ,Veszprém ,Tapolca,Ajka )jól és eredményesen játszottunk.
Következő beszámolómban a mini lány korosztály következik:
Az ősz folyamán több új játékos is jelentkezett . A csapat
egyik része a 98 a másik pedig a 2000-es korosztályhoz
tartozott. Az idősebbek ráadásul jó fizikai adottságokkal
rendelkeztek(a magas szintű játék egyik alapja!) a fiatalabbak
pedig elég ügyeseknek számítottak első nekifutásra. Itt
több tényező is hátráltatta az igazi munkát az idősebbeknek
hiába ajánlottuk fel a több foglalkozás lehetőségét a
nagyobbakkal együtt ,sajnos nem éltek vele .A fiatalabbaknak
pedig csak egy foglalkozás volt biztosítva. Mivel kezdőkről
van szó így az eredményesség egyáltalán nem számított
csak az ,hogy megszerettessük velük a sportágat és ők
is elinduljanak a már kitaposott úton. Ez aztán csak
hellyel -közzel sikerült egyrészt a gyerekek hozzáállása
miatt másrészt mivel a már említett gyerek csapat versenyeztetése
teljesen elvonta az energiát és lehetőséget az itteni
problémák (további toborzás ,edzés ,versenyzés) kiküszöbölésének
lehetőségéről.
Mini fiúk:
Két éves munka után ebben a szezonban elérkezett az idő
,hogy a fiúk saját korosztályukban (szupermini) is megméret
tetessék magukat természetesen az idősebbekknél (mini)
való szereplés mellett. Itt a régiekhez egy néhány fős
új mag is jelentkezett ,de mivel ők még csak kezdők,
ráadásul egy évvel idősebbek is ,így számukra az év ismerkedéssel
kell ,hogy elteljen.
A tervezettekből aztán minden teljesült is .Az év folyamán
a mini versenyeken néha egészen kiválót nyújtottunk az
idősebbek között és a kezdők sem vallottak szégyent az
eredmények és a mutatott játék miatt. A tavasszal aztán
rátettük a koronát a teljesítményünkre és előbb Egerben
lettünk 3.-ak majd Szolnokon körbeverés után szintén 3.-ak.
(2 pont hiányzott az országos 1. helyhez)
Szintén örömre ad okot ,hogy az egész év folyamán 10 fő
feletti létszámban vettünk részt az edzéseken!
Az időszak teljesítménye néhány számban:(a szakosztály
összes csapatai számára)
Mérkőzések: 129 !!!(30 tornán) ebből gyerek lány: 78 (21
torna) Kb. 270 óra (9 óra/torna)
Edzés: 324 óra (nettó kijelölt edzés intervallumok ) -a
valóságban ez jóval több(kb400 óra-az otthonról távozás
és érkezés miatt)
Szervezéssel kapcsolatosan eltöltött idő Kb. 330óra (napi
1 óra)
Tagdíjak összege mini fiú és lány 1000.- gyerek lány 2500.-Ft/hó
Összesen 1000 óra /szezon/ szakosztály
vagyis ennyi időt töltöttünk(edzők játékosok ,vezető)
a sportág és szakosztály éves működésének biztosítására !!