[2010.
07.09.]
Idén is kudarcba fulladt a Veszprém Megyei Bajnokság!
A tavalyi évhez hasonlóan idén is kudarcba fulladt a Megyei
bajnokság Veszprém Megyében, egyedül a női/utánpótlás küzdelmeit
sikerült megrendezni a nevezett csapatok közös rendezésében-a
résztvevők teljes megelégedésével-melyben hat csapat vett
részt és az Ajkai Röpisuli serdülő lányai végeztek az első
helyen.
Az utánpótlás szinten országosan igen előkelően szereplő
megyében az elmúlt években a Megyei Szövetség volt a lebonyolítója
a bajnokságoknak . A tavalyi évben még mini, gyerek (fiú,leány)
utánpótlás és mix kategóriában is részt vettek a csapatok
de már ekkor érződött ,hogy valami nincs rendben. A felnőtt
férfiak számára kiírt sorozatban ugyanis a Sümeg és a Company
Veszprémi RC a nevezések ellenére nem aktivizálta magát
-többszöri felszólítás ellenére csak az év végén fizette
be a lebonyolításhoz szükséges részvételi díjakat- ráadásul
az első Tapolcai fordulóban meg sem jelentek majd passzivitásuk
az év végéig folytatódott. Az nyár végén a Megyei Szövetség
egy békéltető,koordináló tárgyalásra hívta a csapatok képviselőit
ahol Sümeg és Dabronc csapata az idei kiírásra nem vállalta
az utánpótlás kategóriákban a részvételt de megállapodás
született hogy a benevezett csapatok idén önálló rendezésű
tornákat hoznak tető alá, majd ezen eredmények alapján
hirdetik ki az idei év helyezéseit. Sümeg és a Veszprémi
klub képviselő pedig vállalták,hogy az idén részt vesznek
a Férfi bajnokságban. Változás azonban most sem sokban
történt Decemberig egyedül Tapolca jelezte, hogy ideje
már egy fordulót rendezni amin az érintettek (Tapolca ,Sümeg
,Company VRC, Veszprémi Egyetem) részt is vettek majd a
helyszínen egyetértettek a további folytatásban. A szezon
végéig azonban az érintett csapatok képviselői már semmiféle
hajlandóságot nem mutattak a folytatásra!
Az elmúlt években a legnépesebb mezőny mix kategóriában
volt de idén ennek a sorozatnak a küzdelmei is elmaradtak.
Tapolca még az ősszel megrendezte hagyományos mix tornáját
ám már ekkor is csak 3 megyei csapat vett részt a megmérettetésen.
Legközelebb áprilisban Veszprémben próbálkoztak a folytatással
és -egy beugró csapat segítségével- 4 együttes vett részt
a tornán.
Az utánpótlás kategóriákban több sportegyesület (Sümeg,Tapolca,
Röpisuli Ajka,Veszprém Báthory) is rendezett tornákat ,
ezen eredmények azonban nem voltak alkalmasak arra ,hogy
egy bajnoki rendszerbe illesszék őket ,mivel itt általában
több megyén kívüli csapat is részt vett.
A Megyei Szövetség jun.18.-án közgyűlést hívott össze ahol
többek között ezen problémákat újra felvázolják és a megoldásra
javaslatokat próbálnak tenni a tagok. Mivel azonban menet
közben a Megyei tagságot (éves díj 3000.- ft) nem erősítették
meg a megyebeli NB-s csapatok -Sümeg, Company VRC- vagy
több éve nem is tagjai a szövetségnek- Ajka (ARC)- nagy
valószínűséggel nélkülük ismét nehéz lesz egyes bajnokságok
lebonyolítása. Sajnálatos, hogy a legmagasabb szintű (NB-s)egyesületek
nem segítik az amatőr csapatokot nem gondolva bele ,hogy
hosszútávon csakis közös együttműködésben mozdítható el
pozitív irányban a helyi -és az országos szintű röplabdasport!
Meilinger Zoltán
Tapolca VSE
Röplabda Szakosztály