[2010. 06.07.]
Megyei Női/Utánpótlás Bajnokság IV.(utolsó) forduló Veszprém
First victory in the last round of Veszprém County’s Championship


Záró köréhez érkezett a Megyei Női Bajnokság melyben a fiatal Tapolcai csapat megszerezte első győzelmét.

A Tapolcai csapat az eddigiekhez képest megerősítve érkezett az utolsó fordulóra ,mivel csapatunkat segítette Brányi Alexandra és a lányok edzője Benedek Dorottya is csatasorba állt!
Célunk nem is lehetett más mint az első győzelem megszerzése . A feladatot teljesítették a lányok ,de a további győzelemhez sem kellett volna már sok: Az első mérkőzést az Egyetem utánpótlás csapatával vívtuk ahol az első szett közepéig fej- fej mellett haladtak a csapatok innen azonban már nem sikerült tartani magunkat és ellenfelünk hozta a szettet. A második felvonásban azonban jobban összpontosítottunk és a szett hosszabbításában egyenlítettünk! A döntő felvonásban ez már még egyszer nem sikerült és az Egyetem hozta a mérkőzést. A következő alkalommal az Ajkai szenior volt az ellenfelünk Velük eddig mindig szoros mérkőzést játszottunk és a bajnokság eddigi egyetlen szettgyőzelmét is ellenük értük el. Most viszont ők is erősebbnek tűntek az eddigi megszokottnál és 2:0-ra verték az Egyetem csapatát is. Adva volt tehát a feladat ,vagyis egy győzelemmel akár tovább is juthatunk az első négybe. Az első felvonásban magabiztosan vezettünk is, de az Ajkaiak nem adták fel és 25:25-nél egyenlítettek majd hozták a szettet. A második felvonás már nem sikerült ilyen jól és simán vesztettünk, így ismét Nemesvámossal játszottunk az ötödik helyért. Csapatunk eddig mindig erre a mérkőzésre szokott leereszteni így a hasonló tudású ellenféllel szemben eddig még szettet sem szereztük ,de most nem eresztettünk le és 2:0-ra simán győztük .Ráadásul erre a mérkőzésre már Szandi sem tudott maradni és Dóri is csak az egyik szettet játszotta végig mégis sikerült a várva várt győzelem!
A csapat névsora: Brányi Alexanra,Oláh Sára ,Horváth Daniella,Hauck Bettina,Marton Eszter,Verebélyi Viktória ,Lakatos Lilla
Játékos/edző Benedek Dorottya

A látottak és eredmények birtokában elmondható ,hogy számunkra hasznos volt a Megyei Bajnokság melyben csapatunk fordulóról fordulóra javuló teljesítményt nyújtott. Látva a többi csapat tudását jövőre akár két helyet is előrébb léphetünk , amihez szükséges egy-két felnőtt játékos segítsége,rutinja is.

M.Z


In the last round of the championship our team was supported by two experienced players: Alexandra Brányi, Dorottya Benedek. Although in the group stage we lost the two matches, the team played very well. For the 5th place we played against the team of Nemesvámos and we finally won (2:0). The girls won on their own, without the support of the two adult players.
The whole championship has been useful for us, we could practice a lot, the team developed every time, from round to round.
Members of the team were: Alexandra Brányi, Sára Oláh, Daniella Horváth, Viktória Verebélyi, Lilla Lakatos, Eszter Marton, Bettina Hauck
Trainer/Player: Dorottya Benedek

 

 

 

 


KEZDŐLAP
| HÍREK | CSAPATOK | MÉRKŐZÉSEK | KÉPGALÉRIA | FÓRUM | STRANDRÖPLABDA | EDZÉS | SZERK.BLOG | TÖRTÉNELEM